Mindenkit érnek bosszantó dolgok, magunk is követhetünk el égbe kiáltó ostobaságokat-hiszen emberek vagyunk! Mit tehetünk, hogy ami nem az ingünk, azt ne vegyük magunkra?
Egyszer iszonyatosan szörnyű előadást hallottam egy továbbképzésen. Életemben nem jártam még úgy, mint akkor! Az időgazdálkodásról tartott nekünk, felnőtteknek előadást egy tanítónő, de úgy, hogy igazi vérbeli pedagógusként azt gondolta, mi is 8 évesek vagyunk.
Csak arra emlékszem, hogy előadását valamilyen fával kezdte, és hogy a fának a gyökere az alkotmány, aztán beszélt Cetli Ciliről és Notesz Nóriról, meg Precíz Paliról és Pontos Petiről és megkérdezte tőlünk, mi mit tennénk velük? Eszembe jutott, mivel éppen akkor váltam el, hogy én bizony összehoznám őket, hogy ők legalább ne legyenek egyedül! Ezen elkezdtem mosolyogni. Aztán beszélt valamilyen fiókos szekrényről, és megkérdezte tőlünk.
- "Honnan tudjuk, hogy mi van a fiókban?
Valaki bekiabált: - " Megnézzük!"
- " És ha közben valamit kiveszünk a fiókból, és mást teszünk be?"- (Úristen! Gondoltam! Ezért utaztam 200 km-t, ott hagyva a határidős munkámat, hogy megtudjam, mi van a fiókban? Kezdett emelkedni a vérnyomásom, de ez még nem volt minden!- „Senki sem tudja a választ, honnan tudjuk meg, mi van a fiókban?” - kérdezte újra, s majd tipikus, gyerekeknek szóló hangsúllyal azt mondta:
- "Hát újra kinyitjuk a fiókot, megnézzük, és ráírjuk egy cetlire , amit ráragasztunk a fiókra! Látszott rajta, hogy nagyon elégedett magával! Ám, amikor még ezek után azt mondta, ő azt tanulta az iskolában, hogy ami nincs a szemünk előtt, azt nem látjuk, végem volt! Szűnni nem akaró nevetőgörcsöt kaptam! Ha felálltam volna, mindenki látja, hogy én nevetek! Hát akkor, ott, abból az előadásból nem született hangfelvétel, mert valaki hangosan végig vihogta az egészet! Nagyon szégyelltem magam, de tehetetlen voltam az engem ért magvas gondolatokkal szemben, miszerint ragasszak a fiókra egy cetlit, ha tudni akarom, mi van a fiókban! A mai napig talány előttem, hogy mi köze volt a fióknak és az alkotmánynak az időgazdálkodáshoz?! Miért mesélem el ezt a történetet?
Az életünkben sokszor adódnak kivédhetetlen helyzetek, amikor úgy viselkedünk, ahogy nem szeretnénk! Mielőtt ítélkezünk, és igazságot szolgáltatunk, felháborodunk, érdemes tisztázni, utánajárni a dolgoknak, nehogy úgy járjunk, mint a következő történet főhősnője (az Erőleves a Léleknek című könyv):
„Egy hölgy a repülőtéren vett egy zacskó süteményt magának, majd leült a váróteremben egy férfi mellé. Olvasni kezdett, közben csipegette a zacskóból a süteményt. Egyszer csakészrevette, hogy a mellette ülő férfi benyúl a zacskóba, és ő is eszegeti a süteményt. A hölgy nagyon begurult ezen a pimaszságon, és jól pofon vágta a férfit, miközben hozzáfűzte: - Szemtelen fráter! Aztán mérgesen felszállt a repülőre, és mikor kinyitotta a táskáját, mit talált benne? Egy ...érintetlen... zacskó... süteményt...!"
Gondoljunk erre, amikor valami sérelem ér bennünket!
Ha olyasvalaki részéről ér a sérelem, akivel jó viszonyban vagyunk, nyugodtan rákérdezhetünk. -" Azt hallottam, hogy azt mondtad rólam, hogy... igaz ez? " Lehet , hogy igaz, lehet, hogy nem, de mindenképpen megteremtettük a lehetőséget a másiknak, hogy mielőtt megharagszunk rá, és magunknak keserves, szorongó órákat, heteket, esetleg éveket okoznánk vélt vagy valós sérelmeink miatt, tisztázza magát! Ha nem igaz, megnyugszik a lelkünk! Ha igaz, legalább a tudtára hoztuk, hogy eljutott hozzánk a hír, és igenis, van annyi önbecsülésünk, hogy nem seperjük a szemetet a szőnyeg alá! Akárhogy is van, ha tagadja, fogadjuk el azt, hogy ő ártatlan, majd tegyük hozzá:- "Nagyon örülök, hogy ezt mondod, mert hatalmasat csalódtam volna benned, és biztos, hogy nagyon megharagudtam volna Rád! "
Aztán van még egy remek módszer a kritika által kiváltott haragunk feldolgozására. Létezik egy varázsmondat: "Na és?". X. Y. megsért bennünket, kijelenti, hogy nem tetszik neki például a stílusunk.
Két lehetőségünk van:
1. Magunkra vesszük, szenvedünk, megharagszunk.
2. Azt mondjuk X. Y.-nak: Nem tetszik a stílusom? „Na és?" Ezzel a módszerrel sikerül eltávolodnunk a problémától, és megkeresni benne a személyiségünk építését szolgáló megoldást. (Pósa Ferenc: Spirituális Útmutató szellemi vándoroknak.) Persze , nem mindegy, mit és hogyan közlünk a másik személlyel, nehogy úgy sikerüljön, mint a székely bácsi esete a bírósággal, amikor beidézték tanúnak:
- "Bátyám!" - kérdezi a bíró - "Hogy történt az eset?" - -"Hát tetszik tunni bíró úr, úgy boldogasszony havában történt, egy szép nyári napon, amikor is úgy tíz óra fertályában a bárányfelhők balról jobbra a Nap elé pöndörödtek..." - "Bátyám! Nem lehetne rövidebben?" -unta el a bíró.
-"Hát dehogy is nem, kérem szépen! Az út kanyargott, a kocsi meg nem!"
